A zsidónegyed történelme

 

Pest történelmi zsidónegyede a főváros egyik legrégebbi, legizgalmasabb és leghangulatosabb városrésze. A ma Belső-Erzsébetvárosként számon tartott terület, mind történetileg, mind a kortárs befogadó szempontjából érdekes jelenség. Jelenség, hiszen különleges megjelenésének és műemlék-épületeinek köszönhetően egyedülállónak mondható Budapest más városrészeihez képest, illetve egyéb közép-európai nagyvárosok (Prága, Krakkó) zsidónegyedeihez képest is. 2002-ben az UNESCO a negyedet, az Andrássy úttal együtt a világörökség részének nyilvánította, ezzel védettség alá véve Belső-Erzsébetvárost.

Amikor a történelmi zsidónegyedről beszélünk első sorban meg kell határoznunk, hogy a főváros ezen része miben is zsidó, és miben tekinthető különálló negyednek,  ha egyáltalán annak tekinthető. Ehhez pedig nem másra van szükségünk, minthogy történelmét, kialakulásához kötődő történeteit vegyük számba. Nézzük meg tehát több, mint 200 éves múltjának néhány jelentősebb állomását.

A pesti zsidónegyed kezdeteit a XVIII. század utolsó  évtizedére datálhatjuk, bár zsidó közösségek már a korai XII. századtól kezdődően is működtek Budán, illetve a XV. századtól Óbudán.  A XVIII. században Pesten 4 országos vásárt tartottak évente, melyek helyszíne a város falain kívüli vásártér, a mai Erzsébet tér volt. A többségében Óbudáról vagy akár messzebbről is érkező zsidó, görög, szerb, román kereskedőnek a városfalon kívül kellett maguknak helyet keresni az éjszakázásra. A pesti magisztrátus konkurenciát látott ezekben a kereskedőkben, ezért a nem katolikus vallású (lutheránus, református) polgársággal egyetemben nem szívesen látta őket a város falain belül. Ezért is kezdődött a mai Király utca országúti (Károly körúti) végének benépesítése. Ezek a városfalon kívüli területek akkor még majorságokhoz, nagybirtokokhoz tartoztak.

1783-ban született meg II. József rendelete, mely megengedte a zsidók városi letelepedését. Ekkoriban kezdődött meg a zsidók Király utca környéki letelepedése. Ennek első és talán legfontosabb állomása az Orczy ház volt, amely 48 lakásával, több mint 140 szobájával, raktárhelyiségeivel, földszinti kávézójával, a pesti zsidóság első központjává vált az 1800-as évek elejére. Annak ellenére, hogy a helyi zsidók még csak bérelhették ezeket a területeket, (egészen 1840-ig ingatlantulajdonuk nem lehetett) elkezdték kialakítani a vallásos élethez szükséges, intézményeket, infrastruktúrát: imaházakat, iskolákat, kóser mészárszéket és élelmiszerboltokat, rituális fürdőt, a betegek ápolására alkalmas helyet, temetkezési intézményt stb.

Az 50-es évek végére (1859) felépült a Dohány utcai zsinagóga, mely impozáns külsejével, 3000 férőhelyével immáron az asszimilálódó pesti zsidó polgárság reprezentatív intézménye lett. Mintegy 15 évvel később, 1873-ban a Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga is felépült. Hívei vallási felfogásukat és irányultságukat tekintve a hitközség konzervatív szárnyához tartoztak, akik egyszerre tisztelték és ragaszkodtak a liturgikus hagyományokhoz, ugyanakkor hittek a mérsékelt léptékű újításokban.

A városegyesítés évétől a városrész rohamos változáson ment keresztül: a dualizmus korában, a város sok más részéhez hasonlóan számos fejlesztés történt az Erzsébetvárosban. Az Andrássy út megépítésével, a Király utca ugyan számos funkcióját elvesztette, és a negyed némi strukturális átalakításon is túlesett, nyüzsgő kereskedelmi és vallási élete tovább virágzott. A könyvkereskedésekkel, kávéházakkal, éttermekkel és egyéb vendéglátó helyekkel teletűzdelt városrészt pezsgő kulturális élet jellemezte. A boltok egy része ugyan szombaton nem volt nyitva, hétköznapokon akár éjfélig sem zártak be.

A századforduló környékén a negyedben jellemzővé vált a korszerű bérházak és bérpaloták építése.  Az építtetők és lakók között számos zsidó kereskedőt, orvost, ügyvédet, mérnököt találunk. E házak tervezői a kor legkiválóbb építészei voltak. Szintén ekkoriban szilárdultak meg a budapesti zsidóság intézményi keretei, így az újonnan felépített bérházakban gyakran zsidó egyletek, egyházi szervezetek, intézményi székhelyek kezdték el működésüket. A XIX. század végétől megjelentek az átjáróval összekapcsolt lakóházak. Ezek közül talán a leghíresebb a XX. század első éveiben építtetett, nemrégiben felújított Gozsdu udvar. Az Udvarhoz tartozó Holló utcai házban máig működik a román ortodox egyházközösség temploma. A zsidónegyedben a XX. század első felében, egészen a vészkorszakig tovább folytatódtak az építkezések, nagyobb beruházások és a vallási élet további intézményeinek kialakítása. 1913-ra elkészült a Kazinczy utcai ortodox zsinagóga, majd 1931-re a Dohány utcai zsinagóga melletti Hősök temploma, mely az első világháborúban elesett mintegy 10.000 zsidó katonának állított emléket. A Kazinczy utcai zsinagógával létrejött az úgynevezett pest zsidó háromszög, mely megtestesíti a XIX. század második felében különvált 3 fő irányzat, az újító neológ, a szigorúbb és hagyományőrzőbb ortodox, valamint a felekezeti szakadás előtti (1868) állapotokhoz visszanyúló status quo ante felekezetek egymás mellett élését.

A 30-as évektől kezdve a magyar zsidók helyzete egyre nehezebbé vált. A diszkrimináció és zsidóellenesség állami felhatalmazást kapott. Sorra születtek a zsidótörvények (1938, 39, 41), illetve további rendeletek, melyek nagyban növelték a zsidóellenes közhangulatot. A nyilas hatalomátvétel után, 1944 decemberében a pesti zsidónegyed lezárt terület lett, itt állították fel a budapesti gettót. A Király utca –  Dohány utca – Nagyatádi Szabó (Kertész) utca  által körülhatárolt területre közel 70.000 embert zsúfoltak be. Az embertelen körülmények között élni próbálók folyamatos éhezésnek, betegségeknek, karhatalmi erőszaknak voltak kitéve. A negyed főtere, a Klauzál tér, illetve a Hősök temploma melletti kert vált a több ezer gettóban életét vesztett zsidó lakos tömegsírjává. Ma a Nagyzsinagóga mellett két, a zsidók XX. századi történelméhez és az emlékezéshez szorosan kapcsolódó helyet találunk: mindkettő a világháborúk során elhunyt zsidók emlékét őrzi. A Hősök temploma az I. világháború, a kert a II. világháború áldozatainak állít emléket, de míg előbbiek önként áldozták fel életüket hazájukért, utóbbiak hazájukból kivetve, megalázva pusztultak el.

A holokauszt során a budapesti zsidóság közel fele, 40%-a esett áldozatul a háborús népirtásnak. Mint ismeretes, a Rákosi-korszakban, illetve az államszocializmus idejében a vallásos identitás megélése, a vallási élet gyakorlása üldözött, nem elfogadott, de legjobb esetben is csak feltételekkel megtűrt tevékenységnek számított. A kereskedelmi élet, bár a háború után rövid ideig ismét fellendült, a kommunista hatalomátvétel után, megkezdődtek az államosítások, melynek során az itteni zsidó kereskedők is elvesztették minden vagyonukat. A csalódások és az 50-es évek megromlott légköre végül azt eredményezte, hogy 1957-ig mintegy 60.000 magyar zsidó vándorolt ki az országból.

A pártállami időkben, bár megmaradt a Király utca és környékének kereskedő-negyed jellege, ekkora már nem saját tulajdonban lévő, hanem államosított boltokról, kereskedésekről beszélhetünk. A háború előtti zsidónegyed a maga sajátos légkörével nem éledhetett újra. A 60-as, 70-es években a negyed épületei egyre rosszabb állapotba kerültek, a városvezetés nem foglalkozott az értékmegőrzéssel, s ez a tendencia, egy-egy esetet kivéve, az utóbbi két évtizedben is folytatódott. A negyed XIX. századi organikus városképét stílusidegen, építészetileg erősen megkérdőjelezhető, irodaházakkal, szállodákkal, lakóparkokkal változtatták át. A városvédők állandó kritikával illetik ezeket a beruházásokat, melyek rendre a műemlék-épületek és a 100-200 éves házak lebontása, megkárosítása mellett történnek.

Ugyanakkor az utóbbi 10 évben egy másik irányú tendenciát is láthatunk, mely leginkább a városrész megújuló kulturális, közösségi életéhez kapcsolódik. A bontásra ítélt régi lakóépületekben megjelentek a romkocsmák és a hozzájuk kapcsolódó kisebb műhelyek és boltok, vonzáskörzetükben pedig számtalan galéria, közösségi alkotótér kezdte meg működését. Ha ma körbenézünk Belső-Erzsébetvárosban, a zsidó vallási élet lenyomatait csak kevéssé láthatjuk. Ugyanakkor, ha ma megfigyeljük a zsidónegyedet ismét kávézókkal, éttermekkel tarkított pezsgő városrészt látunk, amely hasonlóan organikusan, „alulról alakítva” hozta létre közösségi és kulturális tereit akárcsak 100-200 évvel ezelőtt. Így elmondhatjuk, hogy ismét érdekes, izgalmas színfoltja lett Budapestnek.

E rövid történeti áttekintés után talán visszatérhetünk eredeti kérdésünkhöz: vajon jogosan nevezzük zsidónegyednek ezt a városrészt, és ha igen, mit is érthetünk ez alatt?

Fontos tudnunk, hogy a zsidónegyed kifejezés egy történeti elnevezés, amely csupán a közelmúltban terjedt el. Mégis azt látjuk, hogy a VII. kerület ezen része, annak története, fejlődése és „hanyatlása” elválaszthatatlanul kötődik a pesti zsidósághoz. S ugyanez mondható el a valaha ott élő zsidókról is, akiknek hétköznapjait, szokásait, vallási életét nagyban befolyásolta környezetük, sőt kijelenthetjük, hogy sok zsidónak és jó néhány zsidó közösségnek ma is számtalan hivatalos és nem hivatalos kötődése van Belső-Erzsébetvároshoz. Arra a kérdésre, hogy e városrész valóban különálló negyednek tekinthető-e, az itt olvasható rövid történeti összefoglaló, részben választ is ad. Láthatjuk, hogy vallási, közösségi és kulturális értelemben (még sokszínűségében is) olyan erős egységet, mutat a negyed, amely kevés más városi térről mondható el.

További linkek és olvasni való a történelmi zsidónegyedről:

Építészet – A zsidó Pest 1. rész | hg.hu

Építészet – A zsidó Pest története, 2. rész | hg.hu

Perczel Anna: Pest régi zsidónegyede – A budapesti világörökségi terület védőzónájának sorsáról | építészfórum | építészet . város . vizuális kultúra

http://www.ovasegyesulet.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=135&Itemid=12

zsidónegyed – Zsidónegyed – Budapest Városképpen

http://www.fszek.hu/kiallitas/webkiallitas/zsido/zsido.html

http://www.europaiutas.hu/pdf/06.pdf

http://perama.nolblog.hu/archives/2011/08/17/Hild-haz_Kiraly_utcai_pusztulas/

A zsidónegyed talán legszebb udvara: Dob 33. – Udvarbolond

http://bfl.archivportal.hu/id-869-szalai_anna_hagyomany_es_ujitas_pesti.html

http://hvg.hu/itthon/20110928_varostervezes_budapesten

http://hg.hu/cikk/epiteszet/7437-a-zsido-buda