Carl Lutz Emlékmű

 

„Beleőrülök, amikor hirtelen döntenem kell, 
kit mentsek meg. 
Hol van Isten?” Ezt írta naplójába Carl Lutz, svájci alkonzul, aki Magyarországon a holokauszt ideje alatt több, mint 60 000 ember életét mentette meg. 1942-43-ban a cionista szervezetekkel együttműködve segédkezett több ezer zsidó Palesztinába menekítésében, majd később saját mentőakcióba kezdett. Az általa kiállított úgynevezett kollektív útlevelek és menlevek több tízezer ember életét mentették meg.

A Dob utcában található szoborcsoport, mely a svájci diplomata embermentő munkájának állít emléket Szabó Tamás szobrászművész és Farkas Ipoly építész alkotása. A segítségért kiáltó figura és a segítséget nyújtó védőangyal mellett olvashatjuk a híres talmudi idézetet: „Aki egyetlen ember életét megmenti, az egész világot menti meg.” Az emlékmű helyétől nem messze, a Rumbach Sebestyén utcában húzódott a budapesti gettó fala 1944 novemberétől 1945 januárjáig.

Lutz tevékenységének köszönhetően 76 lakóház került svájci védelem alá Budapesten a vészkorszak alatt. Ezek közül talán a legismertebb Vadász utca 29., az úgynevezett „üvegház”, ahol 3000 zsidó talált menedéket. 1944-ben közvetlenül Adolf Eichmann-nal tárgyalt 1944-ben és megállapodott a magyar kormánnyal és a nácikkal, hogy 8000 ember kivándorlásához állíthasson ki megfelelő védettséget biztosító papírokat. Ám a diplomata szándékosan félreértelmezve az egyességet, 8000 egyén helyett 8000 családnak írt védlevelet. Egy nemrég bemutatott dokumentumfilmben Carl Lutz ezt a dialógust idézi fel 1943-ból: „Herr Eichmann, szeretnék nyolcezer magyar zsidó gyereket kijuttatni Palesztinába!” „Maga megőrült, herr Lutz, ez lehetetlen. Különben is, ez Himmler hatásköre!” „Azt tudja, hogy ha zsidó lenne, ön is hozzám fordulna segítségért?”

A háborút követően 1945-ben Lutz hazatért Svájcba, ahol nagy fájdalmára méltatlanul fogadták, és „hatásköri túllépésnek” minősítették magyarországi tevékenységét. Bár az 50-es években „rehabilitálták”, Svájcban állami kitüntetésben vagy egyéb elismerésben életében nem részesült. Ugyanakkor 1965-ben megkapta a Jad Vashem Világ igaza kitüntetését. Lutz mostohalánya így emlékezett róla egy beszélgetés alkalmával: „Nagyon vallásos volt. Sokgyermekes metodista családban nőtt fel, kezdetben maga is lelkész akart lenni. Nem tudta nézni az emberek szenvedését, így később a zsidók sorsát látva nem tudott nem cselekedni. Vallása, etikája, embersége volt a motivációja”

1975-ben, 80 éves korában halt meg Bernben, de csak halálának 100. évfordulóján tüntette ki a svájci állam. 1991-ben, halála után 16 évvel állítottak neki emlékművet Budapesten. A Dob utcain kívül a Vadász utcában, valamint a Budai Várban is van emléktáblája, ezen kívül a pesti rakpart egy szakasza is az ő nevét viseli. Carl Lutz története talán nem annyira ismert mint a szintén Magyarországon tevékenykedő svéd diplomatáé, Raoul Wallenbergé, de embermentő tevékenysége nem marad el Wallenbergétől.