Klauzál Tér

 

A tér Klauzál Gáborról, reformkori politikusról kapta nevét, aki 1848-ban miniszteri tisztséget töltött be. A teret azonban csak 1907 óta hívják így, első neve Stephans Platz volt, 1874-től pedig István térnek hívták. Kialakítása 1838 után kezdődött el, melynek során hét házat bontottak le, ez a folyamat 1852-ig tartott. Az 1870-es években üzletek, piacok épültek ki és a Somossy Károly vezette Renz cirkusz is tartott itt előadásokat. 1872-ben itt kezdte meg működését az István téri színház, melyet Miklósy Gyula színigazgató hozott létre. A színház működésének két évvel később egy tűzeset vetett véget, helyére 1897-ben megépítették a vásárcsarnokot és vele együtt egy bérházat is. Az épületet két oldalról, a Klauzál tér és az Akácfa utca felől is meg lehet közelíteni.

Ugyanebben az évben adták át a Nagyvásárcsarnokot, a Rákóczi téri, a Hunyadi téri és a Hold utcai csarnokot is. A több mint 300 árusítóhellyel rendelkező csarnokban kóser hentesüzlet is működött, mely nagyon népszerű hely volt. 1911-től villamos is járt a téren, az akkori 2-es villamos vonala keresztezte a Klauzál teret.

1944-ben tömegsírként használták az akkor a gettó területén belül lévő teret. 1956-ban szintén temetői funkciót látott el a tér. Gérecz Attila költő emlékét, aki az utcai harcokban vesztette életét a forradalom során, emléktábla őrzi a Klauzál tér 9. alatti ház falán.

1969-ben megépült a Kecskésné Szabó Ildikó által tervezett játszótér, így különböző játékok, sportpályák és sakkasztalok kerültek a térre. 1997-ben felújítatták a teret és kutyafuttató is került a tér mellé. A Klauzál tér 9-ben található a legendás Kádár étkezde. (Ebben a házban 1944-ben szükségkórház működött.) A környékbeliek mellett sok ismert ember is gyakori vendége a helynek, akiknek fotóit a falakon láthatjuk. Az étteremben hagyományos magyar és zsidó ételeket készítenek, a sóletet a mai napig az alapító, Kádár Béla receptje alapján főzik.

 

Kép forrása: egykor.hu