Madách-házak

A történelmi zsidónegyed Károly körúti határán állnak a teljes utcaképet uraló Madách-házak. A monumentális, több bérházból összeálló épületegyüttest, a híres Orczy-ház helyén húzták fel, mindössze két évvel annak lebontása után, 1938-ban. A tervek szerint azonban a Madách-házak nem csupán bérházként funkcionáltak volna – a korabeli koncepció szerint a ma is látható Madách téri diadalív egy Rottenbiller utcáig tartó, körül-belül 1,5 km hosszú út, az Erzsébet sugárút kezdőpontja lett volna. A beruházás teljes mértékben szétszakította volna a zsidónegyed szövetét, organikus építészetét és tereit birodalmi stílusú épületek, valamint monumentális városkép váltotta volna fel.

A Madách-házak helyszíne több szempontból is érdekes a negyed története szempontjából. Király utcai végén állt korábban a híres Orczy-ház, mely a pesti zsidóság első központja lett a XVIII. és a XIX. század fordulóján. Számos vallási, közösségi, kulturális intézménynek adott helyet, és itt működött a kereskedelmi központként is funkcionáló Orczy-kávéház is. Ha még tovább megyünk vissza az időben, a XVIII. század 30-as éveire, megtudhatjuk, hogy az itt húzódó Országút (mai Károly körút) mentén állt az angol királyhoz címzett fogadó. Innen kapta nevét a Király utca is, melyet eleinte Englische König-, később Drei König Gassénak neveztek. (A fogadót az 1750-es években bontották le.)

A Madách-házak felépítéséhez jó néhány – már akkor is – több mint 100 éves épületet le kellett bontatni. Ezek az épületek már akkoriban is egy régi világot képviseltek, a helyükre épített monumentális, birodalmi stílusra hajazó házak meglehetős kontrasztban állhattak az akkori városképpel. (A végül Wälder Gyula által kidolgozott tervnél voltak merészebbek is, például az Orczy-ház helyére tervezett üveg felhőkarcoló.)

Az Orczy-ház környékének „rehabilitálása” már a századfordulón felvetődött, de az akkori koncepció véglegesítését követően kitört az első világháború, így a tervek végül nem valósulhattak meg. A környező épületek városrendezési ügye 15 évvel később, 1930-ban ismét felvetődött – ekkor írt ki ugyanis nyilvános tervpályázatot a Fővárosi Közmunkatanács. A pályázatra közel 50 pályamű érkezett, a végleges koncepció kidolgozására és egységesítésre azonban Wälder Gyula műegyetemi professzort kérték fel, aki első sorban Árkay Aladár első díjas terveiből indult ki. Az A 11 épületből álló együttes végül több tervező munkájának eredményeként 1938-re készült el. A Madách tér 6. alatt 1940-ben nyitott meg a Madách (ma Örkény) Színház.

Kép forrása: mek.oszk.hu