Zsidóság

 

A zsidóság lehet vallás és származás, mondhatjuk, hogy nép és kulturális kötődés, vagy akár sorsközösség – és persze lehet mindez egyszerre is.

A zsidó vallás törvényei szerint zsidó az, aki zsidó anyától születik, vagy betér zsidónak.

A vallási élet központja a zsinagóga, ahol az istentiszteleteket tarják, rabbik vezetésével. A zsidó vallás nem tartozik az ún. térítő vallások közé, de fel lehet venni, amit betérésnek nevezünk. A vallás felvételére bárkinek lehetősége van, származástól vagy vallási neveltetéstől függetlenül, de a folyamat nem könnyű.

A zsidó valláson belül számos irányzat létezik, ebből Magyarországon három, az ortodox, a neológ és a reform van jelen. A magyarországi hívek legnagyobb része a neológ irányzatot követi: a zsinagógában a rabbi beszéde magyarul hangzik el, bizonyos zsinagógákban orgona szól, a férfiak és nők pedig nincsenek  feltétlenül fallal, vagy függönnyel elválasztva egymástól az istentisztelet alatt.

A zsidóság egykor a mai Izrael területén, népként élt. Az Izraelen kívüli első zsidó közösségeket még a babilóniai száműzetés (i.e. 700) idején alapították. I.sz. 70-ben, amikor a rómaiak lerombolták a második jeruzsálemi Szentélyt, a zsidók nagy többsége újra menekülni kényszerült az ősi földtől. A VI. századra már kisebbségben éltek, és a XI. századi keresztes hadjáratok pusztításai nyomán már csak néhány ezer zsidó maradt Izrael területén.

Sok évszázadon át a zsidóság volt az egyetlen vallási-nemzetiségi kisebbség azokban az országokban, ahol letelepedtek. Saját közösségeikben éltek, elkülönülve a társadalomtól, speciális törvényeket és megszorításokat követve. A héber nyelvet használták, illetve annak különleges dialektusait: az askenázok a jiddist (német és héber), a szefárdok a ladinót (spanyol és héber), az Észak-Afrikában és a Közel-Keleten élők pedig a héber és az arab speciális keverékét.

A zsidó hagyomány szerint kétféle tan van: az írásbeli és a szóbeli. Az írásbeli tan alapját lépező Tízparancsolatot Mózes a Szináj-hegyen vette át a kőtáblákon az Örökkévalótól, míg a szóbeli tan a későbbi bölcsek magyarázatait tartalmazza. Az írásbeli tan, más néven a Tánách (a zsidó Biblia) három fő részből áll: első része a Tóra (Mózes öt könyve), ezt követik a Próféták könyvei, végül az egyéb Szent Iratok. Mindezek magyarázatát, kiegészítéseit a Talmud című, hatalmas írásgyűjteményben találjuk, melyet más néven szóbeli tannak nevezünk. A mintegy 1800 éve összegyűjtött erkölcsi, vallási és jogi szövegek olvasása komoly előkészületeket és tanulmányokat igényel, annál is inkább, mert a mai napig nincs teljes magyar fordítása. Az angol, francia és német változatok magyarázatokat is tartalmaznak, hogy segítséget nyújtsanak a Talmud megértéséhez.

Megítélésünk szerint felelőtlenség általánosságban beszélni emberekről, így a zsidókról is, hiszen ahány ember, annyiféle érzés és álláspont jellemzi őket. Maguk a zsidók is sokféleképpen élik meg zsidóságukat – ha egyáltalán foglalkoznak vele. A nem zsidókhoz hasonlóan a zsidók is sokfélék. Zsidó identitás is többféle létezik, hiszen nem minden zsidó éli meg ugyanúgy a zsidóságát. Vannak vallásosak és nem vallásosak, vannak hagyománykövetők és vannak, akik inkább más vallások hagyományait gyakorolják. Vannak olyanok, akik egyszerre ünneplik a hanukát és a karácsonyt is, és vannak olyanok, akik egyiket sem. Vannak zsidók, akiknek fontos Izrael, és vannak, akiknek nem. Vannak, akik számára a zsidóság fontos identitáskérdés, és vannak olyanok is, akiket egyáltalán nem érdekel. Amellett, hogy valahogyan vélekednek a zsidóságról és saját zsidó identitásukról, számos más dolog is meghatározza őket: családjuk, szakmájuk, hobbijaik, politikai beállítottságuk, ízlésük stb. Száz meg száz dolog választ el és fűz minket össze zsidóként és nem zsidóként is. Ha hajlandók vagyunk a különbségeket nem másságként látni és érzékelni, lehetőségünk nyílik feltárni és átélni mindazt a sokszínűséget, ami körülvesz minket, és ami alakítja közösségeinket, társadalmunkat.


„A zsidóság számomra hagyományt jelent, vagyis azt, hogy habár héberül csak egypár szót tudok, s habár sok minden másban többet tudhatnék és szeretnék tudni a zsidó hagyományról, hogyha valakivel beszélek, észre tudom venni, hogy zsidó, és ő is ugyanezt bennem. Ez hagyomány és ez az odatartozás érzete fontos.”

 

(Teller Ede)

„Zsidóságomat nem tagadtam meg, ‘zsidó felekezetű’ vagyok ma is, de nem érzem zsidónak magam, a vallásra nem neveltek, nem szükségletem, nem gyakorlom, a fajt, a vérrögöt, a talajgyökért, az idegekben remegő ősi bánatot baromságnak tartom… A zsidóságom ‘életproblémám’, mert azzá tették a körülmények, a törvények, a világ. Kényszerből probléma. Különben magyar költő vagyok, (…) s nem érdekel, hogy mi a véleménye erről a mindenkori miniszterelnöknek… kitagadhatnak, befogadhatnak, az én ‘nemzetem’ nem kiabál le a könyvespolcról, hogy mars, büdös zsidó, hazám tájai kinyílnak előttem… így érzem ezt ma is, 1942-ben három hónapi munkaszolgálat és tizennégy napi büntetőtábor után is, (…) kiszorítva az irodalomból… S ha megölnek? Ezen az sem változtat.”

(Radnóti Miklós)