Dohány Utcai Zsinagóga
A Dohány utcai zsinagóga a világ egyik legnagyobb és legimpozánsabb zsinagógája, a történelmi zsidónegyed, Budapest, sőt Magyarország egyik leglátogatottabb turisztikai attrakciója. A Dohány utcai zsinagóga története több mint 150 évvel ezelőttre nyúlik vissza, és nagyban kapcsolódik a pesti és magyarországi zsidóság asszimilációs törekvéseihez, modernizációjához, valamint a neológia irányzatának kialakulásához.
Az XVIII. század végén valamint az 1800-as évek első évtizedeiben születő pesti zsidó közösség a század közepére kinőtte az addig épített vallási-közösségi infrastruktúrát, megnövekedett igényeit egyre kevésbé elégítette ki a fennálló intézményrendszer. A Judenhofként (Zsidó udvar) is nevezett Orcy-házban, bár többféle szertartásrendű imaház is működött, a XIX. század közepén már tízezres nagyságrendű zsidó közösség ezeket is sorra kinőtte. Egy 1840-ben meghozott törvény lehetővé tette, hogy a zsidók immáron nemcsak bérelhettek, de saját ingatlannal is rendelkezhettek, ami további utakat nyitott a zsidó közösségek növekedésében. (Így vált a Dohány utcai az első olyan zsinagógává Magyarországon, amely a zsidó közösség tulajdonában lévő telekre épült.)
A zsinagóga megépítésére kiírt tervpályázatot Ludwig Förster bécsi építész, a későbbi bécsi Leopoldstädter Tempel, valamint a miskolci zsinagóga tervezője nyerte. A zsinagóga építése 1854-ben kezdődött, és igen hamar, kevesebb mint 5 év alatt be is fejeződött. Átadására ünnepélyes megnyitó keretében,1859-ben, az őszi ún. nagyünnepek előtt került sor. A romantikus, valamint keleties, mór stíluselemeket ötvöző zsinagóga méretét és megjelenését tekintve is szakított a korábbi zsinagógaépítési gyakorlattal: utcafronti kialakítása, monumentális megjelenése, homlokzatának gazdag díszítése némileg kontrasztban állt az addig felépült imaházakkal (sőt, néhány későbbivel is) . Ugyanakkor ezek az újítások mind egy tudatos koncepció elemei voltak, mely a zsidóság útját, a zsidóság és a többségi társadalom viszonyát egészen másképpen gondolta el. Már évekkel korábban is megfigyelhető volt a pesti zsidó közösség különböző irányba haladása, erre talán a legjobb példa az Orczy-házbeli imaházak eltérő szertartásrendje. A zsidó vallásról, szokásokról, szertartásrendekről kialakult hitviták évtizedes története valamikor ekkor indulhatott, s nyugvópontra csak az 1868-69-es szakadással, a zsidó vallási irányzatok (neológia, ortodoxia) különválásával jutott. Ebben a hosszú folyamatban lett a Dohány utcai zsinagóga felépülése egy fontos mérföldkő, hiszen újító megoldásaival, a hagyományostól eltérő gyakorlatával, ez lett az akkora már igencsak megerősödő neológ zsidóság reprezentatív zsinagógája, vagy a neológ hívek szóhasználatát követve, temploma.
Ezek az újító megoldások első sorban a zsinagóga belső kialakításánál érhetők tetten: a tóraolvasó emelvényt, az ortodox zsinagógáktól eltérően, elől találjuk, szintén elől látható az orgona, valamivel hátrébb, két oldalt pedig egy-egy szószék. Az akkori imaházakkal összehasonlítva sokkal inkább tűnhetett katedrálisnak az újonnan megépült zsinagóga. Ugyanakkor a hagyományos zsinagógákban kialakult rendszert, miszerint a férfiak és a nők külön ülnek, megtartották.
A Dohány utcai zsinagóga mára elvesztette azt a fajta szerepét és jelentőségét, melyet megépülésekor, valamint az azt követő évtizedekben betöltött, de még mindig szimbóluma annak a neológ irányzatnak, mely a világon egyedülálló, s csakis a Kárpát-medencében létezik.
Linkek:
