Szimpla kert és Romkocsmák

 

Mára a romkocsmák Budapest belvárosának talán legszínesebb szórakozóhelyeivé váltak. Bár budai, vidéki romkocsmák is léteznek, nagyobbik részük Pesten, s azon belül is Belső-Erzsébetvárosban, a történelmi zsidó negyed területén található. Megjelenésük, térnyerésük és népszerűségük az utóbbi évtized organikus városfejlődésével, az újonnan kialakuló urbánus trendekkel függ össze.

Az első budapesti romkocsma több mint egy évtizede, 2001-ben nyílt meg a Kertész utcában. A mai napig sorra nyílnak az újabb és újabb romkocsmák, többek között, a Király utcában, a Hegedű, a Nagydiófa, a Kazinczy utcában. A módszer és a siker titka viszonylag hasonló: egy bontásra ítélt házban és a hozzá tartozó udvaron kávézót, sörözőt alakítanak ki, a teret használt bútorokkal és régi tárgyakkal rendezik be. A romkocsmák ugyanakkor nem feltétlenül csak a fogyasztásról és az alkoholizálásról szólnak: számos romkocsmához, galéria, kiállítótér, műhely vagy stúdió tartozik, így adva teret az egyéni kreativitásnak és a kultúrának. A romkocsmák bizonyos értelemben kívül állnak a hivatalos kultúrán és intézményrendszeren. A romkocsma-épületek bontásra ítélt házak, emiatt már jelenlétük, önmagában is meghatároz egy adott létállapotot: az elhagyott házak egy időre ismét megnyitják kapuikat, és élettel telnek meg. Bennük múlt és jelen kapcsolata kézzelfogható, hiszen a kortárs befogadó tudatán kívül itt minden régi és elnyűtt.

Ezek a bontásra ítélt, de ideiglenesen ismét élő bérházak gyakran 100-150 éves múltra tekintenek vissza, emlékeket, történeteket őriznek, melyek alakítják kollektív tudatunkat, s befolyásolják létformáinkat. Ezért a romkocsma egyfajta mementó is. Egy olyan tér ahol találkozik az értékmegőrzés és az értékteremtés, ahol a megóvás mellett megjelenik a progresszió, mely újragondolja a közösségi tereket, anélkül, hogy a meglévőkben kárt tenne. A romkocsma tökéletes példa az organikus terek felszabadulására, fejlődésére; s talán éppen ezért nem véletlen, hogy kultúrája pont Belső-Erzsébetvárosban virágzik. Bár eleinte átmeneti megoldásnak tűnhetett, az évek során bebizonyosodott, hogy életképes forma, hiszen felhasználja és újraértelmezi a már meglévőt. A régi, lehasználtban nem kidobandó szemetet, hanem lehetőséget, felújítható eszközt lát, s ezáltal az értékmegőrzésre is felhívja a figyelmet.